A kelet-közép-európai régió egyik legfontosabb innovációs fórumát október elején tartják Budapesten.
 
A think.BDPST konferenciát először 2016-ban szervezte meg az Antall József Tudásközpont (AJTK) együttműködésben a Külgazdasági és Külügyminisztériummal (KKM), valamint a Nemzetközi Visegrádi Alappal. A rendezvényen a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Visegrádi Együttműködésben részt vevő országok gazdasági, tudományos és politikai életének meghatározó szereplői szólalnak fel.
 
A program fővédnöke Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, támogatója a Nemzetközi Visegrádi Alap, és az MVM, szakmai partnere pedig a European Cybersecurity Forum. A 2020-as think.BDPST-en felszólal többek között Wojciech Wiewiórowski Európai Adatvédelmi Biztos, Gecse Mariann, a Huawei kormányzati és kommunikációs igazgatója, illetve Varga Judit igazságügyi miniszter.
 
A konferencia folyamatosan frissülő programja és az online regisztráció a https://think.bdpst.org oldalon érhető el.