Több mint négyezer ember gyűlt össze a kecskeméti Fő téren szombat este, ahol 20.30-tól GESZTI Létvágy zengte be a Nagyszínpad környékét. A körülbelül másfél órás koncert nagy sikerrel ért véget: a közönség nem állta meg tánc nélkül és mindenki boldogabban ment haza, mint érkezett.

A pozitivizmussal átitatott Létvágy albummal éppen ez volt Geszti Péter célja, akit ahogy mondta: a zene feltölt és konzervál. A dalszövegíró, énekes a koncertet követően még egy órán keresztül dedikált és fotózkodott, a buli után ugyanis azonnal megrohamozták a rajongók, köztük maguk a biztonsági őrök is, akik egy kép erejéig mind Péter köré álltak.

Angyalszárnyon érkezett Geszti Péter
 

(Fotó:hiros.hu)

A Rapülők, a Jazz+Az és a Gringo Sztár után az előző zenekaroktól eltérő zenei világot tükröző featuring lemezt Geszti Péter remek zenészekkel, valamint a gyönyörű hangú Ambrus Ritával szólaltatta meg Kecskeméten és korábbról ismert meglepetés dalokkal is megörvendeztették a közönséget.

A 11 énekessel és 10 zeneszerzővel készült új Létvágy album márciusi budapesti lemezbemutató koncertje óta Geszti Péter folyamatosan járja az országot, tucatnyi városba vitte már el a Létvágy-érzést és még számtalan helyszínen lehet majd vele találkozni.