Kecskemét Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást folytat közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján január 23-án 16 óra körül Kecskeméten a Noszlopy Gáspár parkban lévő autóbusz-végállomáson közlekedett egy menetrend szerint közlekedő busz, amelynek sofőrje – szóváltást követően – áthajtott egy ismeretlen gyalogos jobb lábfején, aki ezt követően a földre rogyott, majd sántítva elhagyta a helyszínt.

Az eljárás során a rendőrök lefoglalták a pályaudvaron felszerelt térfigyelő kamera felvételét, melyen látszódik az eset.

Átment a lábán a busz, keresik a gyalogost
 

 

Kérik, hogy aki a felvételeken látható gyalogost felismeri, vagy a balesettel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.