Ingatlanpiaci szempontból minden évben a tavasz és az ősz számít a legaktívabb évszaknak. A tél holtszezon a lakáspiacon. Ilyenkor nemcsak az ünnepek vonják el az energiákat, de a potenciális vásárlóknak sincs kedvük házról házra járni a hideg, kellemetlen időben. Nyáron a legtöbben a pihenéssel, kikapcsolódással, augusztus végén pedig az iskolakezdéssel vannak elfoglalva, így kevesebb energiájuk marad az ingatlanok adásvételével járó teendőkre. A falusi csok júliusi bevezetésével a szokásostól eltérően, a kistelepüléseken élénkült a piac, de ez eddig összességében még nem ellensúlyozta országos szinten a nyáron tapasztalt visszaesést.

Élénkülő kereslet

Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője a piac beindulására számít: „Idén, néhány ezres növekedéssel, a 170 ezer körüli ingatlan-tranzakciószám is elérhető. Ehhez viszont igencsak bele kell húznia a piacnak; a korábbi évek tapasztalatai szerint, illetve a közelmúltban bevezetett lakásvásárlást támogató kormányzati lépések miatt mindenesetre ősszel kiugró számokat várunk. Az élénkülő keresletre időzített eladással a lakástulajdonosok is jól járhatnak” – tette hozzá a vezető elemző.

Az ősz több szempontból is bizakodásra ad okot. Az ingatlanvásárlók általában – ha eddig kivártak vagy nem találtak megfelelő lakást – az év végi ünnepeket már új otthonukban szeretnék tölteni, és elkerülnék a téli költözéssel járó kellemetlenségeket is. Emellett teljesen prózai okok szokták ezekben a hónapokban felpörgetni a piacot: ilyenkor még munka után is ellenőrizhetők a fényviszonyok egy kiszemelt lakásban, illetve látszik még a fák lombkoronája – ami gyakran fontos döntési szempont, ha egy erkélyt, vagy teraszt szeretnénk berendezni, esetleg felmérnénk, hogy nyáron mennyi árnyék esik a lakásra. Mindemellett sokan próbálnak még az év végéig olyan új lakást találni, amelyet még biztosan kedvezőbb áfa tartalommal vásárolhatnak meg.

A kistelepülések ingatlanpiaca meglódult

„A falusi csok hatását Tolna és Baranya megyében különösen érezzük, a kistelepülések ingatlanpiaca meglódult, a lakható tanyák pedig már korábban forgalomképesebbé váltak. A régióban és főleg Pécsen azonban megállni látszik a lakásárak növekedése, úgy tűnik, hogy a város ingatlanárai beálltak egy stabil szintre” – mondta Markó Ildikó, az OTP Ingatlanpont Dél- Nyugat-Magyarországi régióvezetője.

Az északi-keleti országrészben a kistelepülések ingatlanpiaca a csok bővítéstől függetlenül is fellendült, sokan választják a nagyvárosok helyett a jóval olcsóbb és sok esetben barátságosabb falusi mindennapokat. Észak-Kelet Magyarországon is komoly érdeklődés övezi a falusi CSOK-ot, az igazi vásárlási hullám azonban még várat magára. A régió nagyvárosaiban is további ingatlanár emelkedés várható. „Érdekes folyamatnak vagyunk a szemtanúi: egyre több fővárosi, nyugdíjba vonuló házaspár vesz házat a háborítatlan Mátra-vidéken” – fogalmazott Farsang Sándor az OTP Ingatlanpont Észak- Kelet-Magyarországi régióvezetője. Kiemelkedően teljesít az ingatlanpiac az M3-as autópálya menti, Hatvan és Budapest közötti szakaszon is. A gyorsforgalmi út miatt ugyanis erre is bővült a főváros agglomerációs zónája.