Gépkocsifeltörésről érkezett bejelentés a Kecskeméti Rendőrkapitányságra 2019. szeptember 2-án éjszaka. A rendelkezésre álló adatok szerint aznap este 21 óra 30 perc körül a megyeszékhely egyik külvárosi részében valaki betörte egy parkoló autó üvegét, és megpróbálta kilopni a rádiós magnót. Cselekménye közben azonban megzavarták, ezért a tettes elmenekült a helyszínről.

A következő időszakban több hasonló jellegű bűncselekmény is történt Kecskeméten.

Néhány nappal később, szeptember 10-én éjszaka egy kocsi akkumulátorát tulajdonította el egy ismeretlen.

Október 17-ére virradóra három gépkocsifeltörés is történt a megyeszékhelyen. Az összes jármű üvegét betörték. Két esetben nem vitt magával semmit az elkövető, a harmadik járműből motorolajat és három pendrive-ot tulajdonított el.

Három nap múlva újabb bejelentés érkezett, miszerint egy BMW személygépkocsi jobb első ablaküvegét törte be valaki, és a járműből ellopta a rádiós magnót.

A nyomozók azt állapították meg, hogy mind a hat bűncselekményt ugyanaz a személy követhette el. A feltételezett tettest beazonosították, és október 22-én reggel elfogták. A 29 éves Cs. Zoltánt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették többrendbeli lopás és lopás kísérlete miatt.

A bűnügyi osztály munkatársai előterjesztést tettek a kecskeméti gyanúsított letartóztatására.