A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai nyomozást folytattak járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt egy 49 éves kunszállási lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. december 6-án 17 óra 50 perckor Lajosmizsén a Dózsa György úton közlekedett egy Citroennel a Görgey Artúr utca felől a Madách utca irányába. Feltehetően ittassága miatt áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött egy Renault Meganenak. A baleset során mindkét sofőr könnyen sérült. 

A rendőrök a Citroen vezetőjét vér- és vizeletminta vételre előállították, jogosítványát a helyszínen elvették. Az eljárás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő a sofőrtől vett minták alapján az ittasság tényét megállapította, ezért a férfit gyanúsítottként hallgatták ki.

A Közlekedésrendészeti Osztály a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Ittasan okozott balesetet, vádat emelnek
 

 

Az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. A szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek, lassabban mozognak a szemet mozgató izmok, és a mentalitásban is kedvezőtlen változások történnek.

Hazánkban zéró tolerancia van érvényben, mely a szeszes ital fogyasztásának teljes tilalmát jelenti a gépi meghajtású jármű vezetője részére, a jármű vezetése előtt és alatt egyaránt.