Emlékeztetett arra, hogy a folyóirat májusi számához Keresztes Dóra munkáiból válogattak, hiszen a lap az irodalom mellett a képzőművészetnek is teret ad. Az alkotásokról Kiss Anna költő A kép-író dicsérete címmel verset is írt. Ennek egyik sora lett a Keresztes Dóra alkotásaiból most megnyíló tárlat címadója. 

Keresztes Dóra elmondta: a tárlat alkotásaival a magyar költészetet próbálja átölelni, hiszen megadatott számára a lehetőség, hogy a magyar irodalom legjelesebb képviselőinek munkáit illusztrálhassa, amelyek aztán meg is alapozták pályafutását. 

Így láthatóak lesznek Weöres Sándor, Kiss Anna és Buda Ferenc írásaihoz vagy a gyermekirodalomból válogatva Móricz Zsigmond állatmeséihez készített munkái. Emellett bemutatják a zalaegerszegi Griff Bábszínház darabjaihoz tervezett plakátokat és a Kálvin Kiadó gondozásában megjelent, a Zsoltár minden időkben című kötethez készített illusztrációkat is. A munkák színes és fekete-fehér feldolgozások, jórészt temperafestmények, de láthatóak linómetszetek és digitális feldolgozások is. 

A grafikus az illusztrációk születéséről elmondta: az iparművészethez tartozó alkalmazott műfajban megpróbálja a legnagyobb teret "kiküzdeni" magának, hiszen az illusztrátor olvasata a mű kapcsán mégiscsak saját gondolatainak szabadsága, szabad vetülete. 

Kecskeméthez azonban nemcsak korábbi irodalmi és képzőművészeti alkotásai révén kapcsolódik, hiszen jelenlegi munkája is a városhoz köti: Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék, lőtőt lépék című, archaikus népi imádságokat tartalmazó gyűjteményes kötetéből vett részletek sajátos feldolgozásán dolgozik. A kecskeméti animációs filmstúdióban készülő színes, négy és fél perces film a "nemes folklórhoz" kapcsolódik - tette hozzá.

Keresztes Dóra Ferenczy Noémi-díjas grafikus és Balázs Béla-díjas animációsfilm-rendező alapító tagja a Magyar Illusztrátorok Társaságának, a Magyar Plakát Társaságnak és az Utisz Grafikai Stúdiónak. Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész felesége a képzőművészet számos ágában alkot: festményeket, textilképeket, nyomtatott grafikákat készít, de könyvillusztrálással, plakát- és bélyegtervezéssel, díszlet- és látványtervezéssel és filmanimációval is foglalkozik.