Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) képviselője a felsőoktatási nyílt napok keretében szervezett, uniós és hazai forrásból támogatott projekteket bemutató rendezvénysorozat utolsó állomását a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) tartották. A sajtótájékoztatót követően elmondta, hogy a Széchenyi 2020 programban 33 felsőoktatási intézmény több mint 300 projektje nyert el fejlesztési támogatást, amelyek összértéke meghaladja a 280 milliárd forintot. Ezek a projektek infrastruktúra és képzési módszertan fejlesztésekre, nemzetközi hálózatok építésére és jelentős eszközpark-beruházásokra terjedtek ki – tette hozzá.
    
A Szegedi Tudományegyetemen egy olyan készségfejlesztő központot alakítottak ki, amelyben a tanulók magas színvonalú egészségtudományi berendezéseken gyakorolhatnak – mondta László András, hozzátéve, hogy az SZTE negyven projektben nyert főpályázóként, további mintegy ötvenben pedig partnerként vesz részt, amivel összesen több mint 48 milliárd forint támogatást kapott.
    
A miniszteri biztos emlékeztetett arra, hogy az uniós fejlesztési nyíltnap-sorozat kiemelt témája volt a duális képzés, amelyet a kabinet jelentősen ösztönözni kíván. Elmondta, hogy a hallgatóknak és a különböző vállalatoknak, egyéb szakmai partnereknek egyformán kifizetődő, ha a felsőoktatási képzés ideje alatt a gyakorlati idő is biztosított.
    
László András kitért arra is, hogy Csongrád megyében 2170 nyertes uniós pályázatot hirdettek ki, amelyek összértéke 383 milliárd forint, ezek közül a szegedi pályázók több mint ezer projekthez nyertek 220 milliárd forintot meghaladó támogatást.