A bíróság az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a történtekről azt írta: a 48 éves olasz férfi november 4-én hajnalban egy kecskeméti szórakozóhelyen összevitatkozott és összeverekedett az egyik vendéggel, ezért a biztonsági őrök kivezették. A külföldi férfi az utcán nekitámadt egy másik férfinak, és dulakodás közben késsel több helyen, köztük a nyakán is megvágta, majd autójával egy kiskunfélegyházi tanyára hajtott. A sérültet kórházba vitték és életveszélyes sérülése miatt megműtötték. 
    
A rendőrök a késelőt két órán belül elfogták egy kiskunfélegyházi ingatlanban a gyanúsítottat. 
    
Mivel fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bizonyítás nehezítése, a bíróság elrendelte az olasz férfi letartóztatását egy hónapra.
    
A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője azonban fellebbezett.