Süli János az aláírás alkalmával arról beszélt, hogy az erőmű-beruházás számos fejlesztési lehetőséget kínál a térség számára. Kiemelte: a mezőgazdasági termelők sokat profitálhatnak abból, hogy a projekt megvalósítására mintegy tízezer ember érkezik a térségbe. Őket a tervek szerint a beruházás 30 kilométeres körzetében helyezik el, szállításukat – környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve – 150-200 elektromos busszal kívánják megoldani, amelyek a meglévő és a leendő blokkok dolgozóinak szállításról is gondoskodnának – tette hozzá a miniszter.
    
A szerződéses konstrukciót felidézve azt mondta: a célkitűzés 40 százalékos hazai beszállítói arány elérése.     

Baranya megye lehetőségeiről szólva a miniszter kitért a pécs-pogányi repülőtér szerepének „újraértékelésére”, illetve a turizmus területén a harkányi gyógyfürdő adottságaira.
    
Madaras Zoltán, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a régió és a megye szempontjából is kiemelt jelentőségű a projekt sikeres megvalósítása. Szavai szerint olyan, a Dél-Dunántúlra kiterjedő befektetés-ösztönzésre van szükség, amely nemcsak új cégek betelepítését, hanem a már meglévő vállalkozások piacának bővítését, élénkítését is magába foglalja.
   
Az aláírt szándéknyilatkozat kiterjed a gazdaság, az oktatás, az egészségügy, a kultúra, valamint a sport területére is – közölte Madaras Zoltán, kiemelve a négy megye összehangolt cselekvésének fontosságát.
    
A megállapodást Fehérvári Tamás, a tolnai, Biró Norbert, a somogyi és Rideg László, a Bács-Kiskun megyei önkormányzat képviseletében is ellátta kézjegyével.