A kecskeméti hőszolgáltatónál tartott sajtótájékoztatón Palkovics László elmondta: a kormány elsődleges energiapolitikai célja, hogy a fogyasztók jó minőségű, biztonságosan rendelkezésre álló, megfizethető és tiszta energetikai szolgáltatásokhoz jussanak.

A kecskemétihez hasonló fejlesztések azért is szükségesek, hogy a rezsicsökkentés eredményeit meg lehessen tartani, amelyet a kormány a világpiaci áremelkedések ellenére is fenntart, és biztosítja, hogy a háztartásoknak 2019-ben se kelljen többet fizetniük a gáz-, áram- és távhőszolgáltatásokért – tette hozzá a miniszter.

Palkovics László emlékeztetett: a minisztérium az Otthon melege program keretében is támogatja a távfűtéses lakások energiahatékonysági fejlesztéseit. Elmondása szerint Magyarországon még mindig nagyjából 200 ezer olyan távfűtéses lakás van, ahol a fűtés egyedileg nem szabályozható. Az Otthon melege program jelenleg is nyitott alprogramjának keretében okos költségmegosztás alkalmazására és radiátorok cseréjére van lehetőség.

Hangsúlyozta, a magyar kormány energiapolitikájának fontos eleme a rezsicsökkentés mellett, hogy a hazai energiaellátás biztonságos legye, ugyanakkor mérséklődjön az ország energiafüggősége. Kiemelte: ennek érdekében született az a döntés, hogy az atomenergia továbbra is a magyar energiamix egyik jelentős eleme marad. Ez nagyjából a Magyarországon felhasznált elektromos energia negyven százalékát biztosítja. További negyven százalék elérhető a napenergiát hasznosító megújuló energiaforrások alkalmazásával. Hozzátette: eddig 2700 megawatt naperőmű telepítésére adott ki az energiahivatal engedélyt, amelyek várhatóan 2022-ig megépülnek. A kormány célja azonban további 3000 megawatt kapacitás kiadása.

A miniszter szerint, napelembe, naperőműbe invesztálni nemcsak környezetbarát megoldás, hanem jó üzlet is. Hangsúlyozta: a minisztérium ma már az energiastratégia egyik fontos elemével, az energiatárolással is foglalkozik, ez részben direkt módon, akkumulátorok révén valósul meg, illetve köztestárolóként, hidrogén előállításával.

Palkovics László elmondta: Magyarország energiamixének maradék húsz százalékát is jelentős részben megújuló, a környezetet nem terhelő energiatípusokkal állítanák elő, és ebben az egyik legjobb felhasználási forma a távfűtés, amely a legjobban kézben tartható, kontrolálható. Kiemelte: Magyarország a kötelező uniós elvárás szerint 13 százalékhoz képest önként vállalta, hogy magasabb szintre, 14,65 százalékra növeli a megújulók arányát a felhasznált energián belül 2020-ra.

Horváth Attila, a Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a Velünk zöldül Kecskemét elnevezésű fejlesztési projekt új kaput nyit a zöld energia felhasználására a kecskeméti távhőszolgáltatásban.

Az átfogó fejlesztési projekt keretében a négymilliárd forint állami támogatás felhasználásával megépül a társaság új, zöld fűtőművét befogadó telephelye Kecskemét déli iparterületén, egy öt megawatt teljesítményű faapríték tüzelésű kazán, valamint a különálló vezetékrendszereket összekötő távvezeték.

A beruházás szorosan kapcsolódik ahhoz a két, összesen 3,6 milliárd forint összköltségű pályázathoz, amelyet 2017-ben nyert el a kecskeméti hőszolgáltató. Ennek felhasználásával a társaság új telephelyén üzembe áll egy húsz megawatt teljesítményű kazán, amely a faapríték mellett városi zöld biomassza hasznosítására is alkalmas.

Szintén ebből a forrásból valósul meg a Szultán utcai telephelyet a Nyugati Városkapu térséggel összekötő távvezeték, amelynek köszönhetően létrejön az újabb nagy fogyasztók távhőre kapcsolódását is lehetővé tevő kecskeméti távhőgyűrű.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere elmondta: a várhatóan 2021 év végére megvalósuló stratégiai szintű energetikai beruházás eredményeképpen a kecskeméti távhőszolgáltatás európai színvonalú technológiával, korszerű, környezettudatos, fenntartható módon szolgálhatja ki a megnövekedett fogyasztói igényeket.

A város déli iparterületéről a Széchenyiváros központjáig kiépített távvezetéknek köszönhetően számos közintézmény és ipari fogyasztó számára is elérhetővé válik a környezettudatos módon előállított, megújuló energiára alapuló távhőellátás. A beruházással a porszennyezettség-terhelés is csökkenni fog – jelezte.