A vád szerint a harmincnégy éves szegedi férfi 2018. október 29-én, reggel, az 5-ös számú főúton, mintegy 70-76 km/h sebességgel közlekedett Kecskemét felől Lajosmizse irányába, nappali jó látási viszonyok között, szemerkélő esőben. A vádlott Lajosmizse lakott területén kívül haladt és nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte, vele azonos irányban közlekedő, forgalmi ok miatt lassító személygépkocsi mögött.

Az ütközés elkerülése érdekében a vádlott a nedves aszfalton fékezett és járművét balra kormányozta, emiatt áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol nekiütközött a  szemből szabályosan, mintegy 68-72 km/h sebességgel közlekedő sértett személygépkocsijának. Az ütközés következtében a vétlen autó az árokba csapódott, míg a vádlott autója a tengelye körül elfordult és visszatért a jobb oldali forgalmi sávba, majd ott nekiütközött az eredetileg előtte haladó, akkor már álló helyzetű gépjárműnek.

A sértetti gépjármű mögött közlekedő további autós, miután észlelte a balesetet, azért, hogy elkerülje az ütközést, a  járművét a jobb útpadkának kormányozta, ahol egy közúti jelzőtáblának ütközött. A frontális ütközésben vétlen jármű vezetője a baleset következtében olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a KRESZ szabályt, amely szerint olyan követési távolságot kell tartani, hogy az elöl haladó jármű mögött, annak hirtelen fékezése esetén is, meglehessen állni. Az ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, amely egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A szabadlábon lévő vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.