Október 14-én délután bejelentés érkezett a Bács-Kiskun Megyei Tevékenység-irányítási Központba arról, hogy az egyik kecskeméti munkásszállón egy férfi öngyilkosságot követett el.

A járőrök öt perc alatt a helyszínre érkeztek, ahol az egyik lakás fürdőszobájában a földön fekve, eszméletlenül találták meg a 35 éves férfit. Karján vágott seb volt, ezért ekkor már sok vért vesztett.

Kardos Attila címzetes törzsőrmester egy pólóval átkötötte a férfi karját elszorítva az eret, egy másik ruhadarabbal pedig a sebet nyomta a vérzés csillapítása érdekében. Társa, Bárdi Bernadett őrmester biztosította az életmentést és segítette a mentők helyszínre jutását.

A mentőszolgálat munkatársai stabilizálták a sebesült állapotát, majd kórházba szállították további ellátás céljából.