A Ballószögi Önkéntes Tűzoltóság, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltó Szövetség közös rendezésében megtartott megyei tűzoltósport versenyen 15 önkéntes csapat vett részt. A versenyzők összesen 2 versenyszámban és 4 kategóriában indulhattak. Az első megmérettetést a 7 x 55m-es tűzoltóváltó akadálypálya jelentette, ezt követte a kismotorfecskendő szerelés - írja a katasztrófavédelem megyei igazgatósága oldalán.

A verseny alkalmat adott két emlék-vándorkupa átadására is a legjobbak számára. Az egyik vándorkupát a fiatalon elhunyt Polyák Zoltán, ballószögi önkéntes tűzoltó, parancsnokhelyettes emlékére, a másikat Szabó József tűzoltó ezredes, Kecskeméti Hivatásos Tűzoltóparancsnokság volt tűzoltóparancsnoka emlékére alapították. Mindketten sokat tettek az önkéntes mozgalom fejlesztéséért.

A rendezvényen több olyan önkéntes tűzoltóegyesület is megjelent a megyéből, amelyek korábban nem tudtak versenycsapattal részt venni ezen megmérettetésen.