Az Imami Egyesület 2016-ban országos felmérést végzett: a válaszadó közel 1,5 ezer szülő 77 százaléka számolt be arról, hogy problémát jelent számára az állandó időhiány, a különböző szerepek összehangolása.

Sokan érzik úgy, hogy az állandóan rohanás és kapkodás mellett 48 óra is kevés lenne a feladatok elvégzésére, a legfontosabbakra – a családra, a gyerekekre, a társra, hobbira – pedig alig jut idő.

A 6 helyszínen - Budapest, Kecskemét, Szeged, Debrecen, Pécs, Kaposvár – megvalósuló női időgazdálkodási tréning résztvevői gyakorlati segítséget kapnak a munkahelyi feladataik és a velük szemben támasztott magánéleti elvárások összeegyeztetéséhez, szülőkre szabott időgazdálkodási technikák megismerésével.

A képzések megtartására a női időgazdálkodás neves szakértőjét, Vidi Rita gondolkodásmód tanácsadót és motivációs trénert kérték fel, akinek „Hagyd a dagad ruhát másra!” címmel jelent meg könyve a női időgazdálkodásról.

Vidi Rita tanácsai az ünnepek előtti nagy rohamra:

- Legyen lista mindenről – hová kell menni, mikor kell menni, mit kell venni, mit kell vinni, így nem marad ki semmi.
- Ha valami mégis kimarad és az utolsó pillanatban kell rohanni, legyen összekötve egy kávézással, sétával a karácsonyi vásárban, hogy legyen egy kis extra hangulata.
- A házimunka mindenkit megvár. Nyugalom, senki nem fogja észrevenni a porcicákat a sarokban.
- Sokan akarják az ünnepek alatt kipihenni magukat, de ha már előtte is sikerül időben lefeküdni és eleget aludni, akkor több minőségi időt tudunk eltölteni a szeretteinkkel.

Az ingyenes képzésekre 2019. január 14-ig lehet jelentkezni ITT!

A képzések az Imami Egyesület szervezésében, a Nemzeti Együttműködési Alap, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Miniszterelnökség támogatásával valósulnak meg.