Kiskunfélegyháza

Kiskunfélegyházán 2000 lépés címmel Kossuth Tivadar vajdasági festőművész kiállításával kezdődik a magyar kultúra napi programsorozat csütörtökön a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Ugyanott január 22-én a középiskolás korosztálynak szavalóversenyt rendeznek a Himnuszból, majd kora délután a Móra Ferenc Művelődési Központban tartott ünnepi műsorra, Domokos László Székely nyelvlecke című előadására várják az érdeklődőket. 
    
Kiskunhalas

A kiskunhalasi Közösségek Házában zajló programsorozat pénteken Blank Zita festményeiből rendezett Átjárók című kiállításával kezdődik. Karády Katalin életének sarkalatos pontjait járja be a magyar kultúra napját megelőzően, január 21-én délután a szabadkai Szab-way Színházi Szervezet Ki tudja, látsz-e még című előadása. 
    
Bácsalmás

Bácsalmáson a magyar kultúra napja alkalmából a megyei mesemondó verseny területi fordulójára várják az általános iskolásokat a Vörösmarty Mihály Városi Könyvtár és Közművelődési Intézetbe január 21-én délelőtt. 
    
Kecskemét

Kecskeméten a Ráday Múzeum a magyar kultúra napján ingyenesen látogatható, így a helyi festőművész, Muraközy János életét bemutató új, állandó A kulcsra zárt szoba titkai című tárlat is.
    
A magyar kultúra napján Tardy-Molnár Anna, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) ügyvezető igazgatója Kecskeméti alkotóház - 110 éve a művészet szolgálatában című előadását követően együttműködési megállapodást köt a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár és a MANK. A programsorozat részeként megnyílik a szinte minden művészeti ágat képviselő Folyamat Társaság kiállítása, a legkisebbeknek pedig a Kecskeméti Textilművészet Alkotóműhely tagjainak közreműködésével alkotó délutánnal készülnek. A gyermekeket és fiatalokat január 22. és 26. között kvízjátékokkal is várja a könyvtár. 
    
Arany János balladái másképp címmel rendhagyó irodalom órával készülnek a Hírös Agóra Ifjúsági Otthonban január 28-án, majd Messzeringó gyermekkorom világa címmel felolvasóversenyt rendeznek általános és középiskolás diákok részére.
    
Baja

Baján Magyarok a Kárpát-medencében címmel Benkő Péter színművész és Kurkó József előadóművész tart verses, dalos pódiumestet a magyar kultúra napján a Bácskai Kultúrpalotában. 
    
Kiskőrös

Kiskőrösön Aknay János Útközben című kiállításával ünnepelnek január 22-én a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban. A festőművész a tárlat megnyitójának keretében adja át a múzeumnak képadományát. 
   
Kiskunmajsa

Kiskunmajsán ingyenes filmvetítést tartanak január 22-én. Délelőtt a legkisebbeket Vízipók-csodapók és Pom Pom meséivel, a Magyar népmesékkel, valamint Mazsola és Tádé történeteivel várják. A diákoknak délután az Indul a bakterház című magyar vígjátékot vetítik le, majd a nap zárásaként Nemes Jeles László Napszállta című filmjét tűzik műsorra. 
    
Tiszakécske

Tiszakécskén január 22-én 10 órakor Malek Andrea és az EszeMent MeseBand zenés előadására várják az Arany János Művelődési Központba a település valamennyi alsó tagozatos diákját.

Kalocsa

Kalocsán a Tomori Pál Városi Könyvtárban január 22-én képzőművészeti kiállítás nyílik a Kalocsai Kortárs Művészeti Klub tagjainak munkáiból, majd Magyar ember evés közben nem beszél – szemelvények a magyarok zivataros századaiból címmel zenés irodalmi műsor kezdődik. 
    
Kunszentmiklós

Kunszentmiklóson a Varga Domokos Általános Művelődési Központban zajló magyar kultúra napi rendezvényen Fehér Nóra, a Kormorán énekesének és Deák Fruzsina színész műsoros estjére várják az érdeklődőket. 
    
Jánoshalma

Jánoshalmán a kiskunhalasi fúvósok, a Halas Concert Band műsorával emlékeznek meg a magyar kultúra napjáról az Imre Zoltán Művelődési Központ és Könyvtárban, majd másnap, január 23-án városi mesemondó versenyt rendeznek. 
    
A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát Szatmárcsekén.