A produkcióra Dagesztánból, a Karacsáj-Cserkesz Köztársaságból, a Kabard-Balkár Köztársaságból és Baskortosztánból érkeznek énekesek, zenészek és adatközlők, akikkel a Fonó Zenekar közösen hoz létre egy, a zenei párhuzamokat megvilágító színpadi produkciót. A vendégek között szerepel mások mellett Arszlanbek Szultanbekov énekes és dombrajátékos is – közölték a szervezők az MTI-vel. 

Az Atyai ág című műsort szeptemberben Kecskeméten, Székesfehérváron, Budapesten, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Debrecenben tekintheti meg a közönség.

Agócs Gergely rendszeresen jár gyűjteni a nogaj, kumuk és egyéb, az egykori Kazár Kaganátus területén élő türk népcsoportok falvaiba. Munkája során megszámlálhatatlan és zeneileg, kultúrtörténetileg izgalmas egyezésekre talált, amelyeket szakértő formában tár a hallgatóság elé. Legutóbbi gyűjtőútjáról június végén tért vissza, amelyen három kaukázusi régió mintegy 15 különböző – egymástól többszáz kilométerre fekvő – helyszínén végeztek gyűjtéseket. Az Agócs Gergely vezette Fonó Zenekar az 1997-es megalakulása óta a magyar népzenei mozgalom szereplőitől szokatlan művészeti közelítésekre vállalkozott, az Atyai ág címet viselő kezdeményezésünkkel a magyar népzene Kodály által kijelölt, keleti irányú kapcsolatait kívánják a közönség elé tárni.