A szakmai szervezet budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott:  négy alelnököt is választottak. A következő öt évben Szabó Ágnes, a Gózon Gyula Kamaraszínház; Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház; Pataki András, a Soproni Petőfi Színház és Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója az MTT új elnökségének tagja. 
    
Vidnyánszky Attila, az MTT elnöke arról beszélt, hogy büszkék lehetnek az elmúlt tíz év munkájára. Kiemelte, hogy az elmúlt 8-9 évben az általuk kitalált, felépített rendszer szerint működik az egész színházi szakma egyre több nézőt befogadva, egyre több színházi hellyel gazdagodva.
    
Elmondta: a közgyűlésen három új tag – a Fórum Színház, a Magyarországi Német Színház és a Budapest Táncszínház – nyert felvételt, így 68-ra bővült az MTT tagsága.