A tájékoztatás szerint a vasúti bérletek köre dolgozó havi bérlettel, tanuló havi bérlettel és félhavi változataikkal bővült.
 
Október 2-ától Ausztria után már a Csehországba és Szlovákiába utazók is vásárolhatnak menetjegyet a MÁV mobilalkalmazással. A vasúttársaság így már három országba kínál teljesen papírmentes, sorban állás nélkül megvásárolható vonatjegyeket.
 
Hozzátették: a MÁV-START célja, hogy minél több úti cél felé - köztük Németországba, Romániába, Lengyelországba és Svájcba is - megvalósíthassa a teljesen papír- és érintkezésmentes jegyvásárlást.
 
Emlékeztettek: az új jegyek bevezetésével a korábbi CityStar-jegyek és a kirándulójegyek megszűnnek, de az előre megváltottak érvénytartamuk lejáratáig még felhasználhatók.
 
A júliustól bevezetett START Ausztria menetjegyet három hónap alatt közel 38 ezer utas vásárolta meg, 30 százalékban a MÁV alkalmazáson keresztül - tudatták, megjegyezve, hogy a Budapest-Bécs viszonylat mellett keresetté váltak a magyar és osztrák vidéki állomások közötti jegyek is.
 
A közlemény szerint az új fejlesztéseknek köszönhetően az ügyfélhitelesítés is erősebb lesz. Az újítás az Európai Bank döntése nyomán, idén december 31-ig kell megvalósítani az online fizetéseknél - fűzte hozzá a MÁV Zrt.