Ezekben arra kérnek mindenkit, hogy ne csak a nagyobb társaságokat kerülje mindenki, hanem általában a társas érintkezést, és csak a munkába menet, vásárolni, illetve idős hozzátartozói segítése érdekében hagyja el az otthonát - közölte Dömötör Csaba.
 
Amennyiben mégis találkozunk másokkal, tartsunk 1-2 méteres távolságot - ismertette a kampányfilmek üzenetét a politikus.
 
Hangsúlyozta: ebben a helyzetben ugyan felelősek a járvány megfékezéséért az orvosok, a hatóságok és a kormány is, ám csak akkor lehet felvenni a küzdelmet a járvánnyal, ha mindenki betartja a szabályokat.
 
Vagyis ez nem az a helyzet, ami csak másokat érint, mindenki személyes felelősséggel tartozik - tette hozzá az államtitkár.
 
Egyben ismét arra kérte a leginkább veszélyeztetetteket, vagyis az időseket, hogy maradjanak otthon.
 
Ha segítségre szorulnak, az önkormányzatoknak gondoskodniuk kell az ellátásukról - mondta.
 
A fiatalokat is bezárkózásra szólította fel, mert miközben tünetmentesek, vírushordozók lehetnek, és megfertőzhetnek másokat.
 
A miniszterelnök által bejelentett gazdaságvédelmi intézkedésekről szólva kiemelte, hogy azok elsősorban a munkahelyek megtartását szolgálják.
 
Ezért a leginkább érintett gazdasági ágazatokban, mint például a turizmus, a vendéglátás, a személyszállítás és a sport, a munkaadók mentesülnek a munkavállalók nyugdíjjárulékának befizetése alól, illetve az egészségbiztosítási járulék esetében csak a törvényi minimumot kell befizetniük.
 
Továbbá június 30-áig felfüggesztik a turisztikai fejlesztési hozzájárulás beszedését, illetve a kata szerint adózó taxisoknak sem kell megfizetniük az átalányadót - sorolta.
 
Ugyancsak felfüggesztik a március 18-ig megkötött hitelek törlesztését, illetve a fogyasztási hitelek kamatát az alapkamat plusz 5 százalékos szintjén maximalizálják - fűze hozzá Dömötör Csaba.