A vád szerint a nő – az ügy egyik vádlottja – és az ötvenéves sértett 13 évig élettársakként együtt éltek Kecskeméten. Kapcsolatuk hullámzó volt, mivel mindketten rendszeresen italoztak. Az ittasan kötekedővé, agresszívvá váló sértett éveken át bántalmazta a nőt, röviddel a vádbeli időpont előtt is több fogát kiütötte. Az élettársak közös ivócimborája volt az ügy másik vádlottja, egy hatvannégy éves férfi, akire a sértett féltékeny volt, azt feltételezte, hogy élettársa megcsalja őt vele.

2019. február 24-én este a vádlottak együtt italoztak a hatvannégy éves férfi kecskeméti házában. 19 óra körül a sértett erősen ittasan megjelent az ingatlannál, azonban ittassága és korábbi agresszív viselkedése miatt nem akarták beengedni. Ennek ellenére a sértett a kerítést átmászva bejutott a házba, majd az italozást immáron hármasban folytatták tovább. A súlyosan ittas sértett felszólította az élettársát, hogy menjenek haza, azonban a nő vonakodott hazaindulni. Emiatt a sértett szidalmazni kezdte a nőt, majd ököllel orrba vágta, aminek következtében az orrcsontja eltörött.

Ekkor a férfi vádlott a sértett agresszív fellépését megelégelte és a szobában tárolt kalapáccsal közepes erővel a sértett fejére ütött, aki ettől eszméletét vesztette és az ágy elé rogyott. A férfi vádlott ezután még néhány ütést mért áldozata fejére. Ezt észlelve az orrcsontja eltörése miatt erősen felindult állapotban lévő, ittas nő az eszméletlen sértettet előbb fojtogatni, majd test szerte ütlegelni, rugdosni kezdte, a mellkasára térdelt és taposott, aminek következtében a sértett negyedórán belül a helyszínen elhalálozott.

A sértett halálát a nő vádlott idézte elő, amit a sorozat-bordatörés miatt kialakult légmell (légzési elégtelenség) okozott. A kalapáccsal történt bántalmazás miatt a sértett részben könnyebb, nyolc napon belül, részben pedig nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, de életveszélyes sérülésként nyílt koponyatörés is kialakulhatott volna.

A főügyészség a nőt erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettével, a férfi vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja és velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A büntetlen előéletű, jelenleg letartóztatásban lévő vádlottak ügyében a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.