Az ősök ritmusa című, négy koncertből álló bérlet Haydn A Teremtés című oratóriumával kezdődik október 1-jén a Nemzeti Énekkar, Rab Gyula tenor, Kolonits Klára szoprán és Bakonyi Marcell basszus közreműködésével, Vásáry Tamás vezényletével

Október 25-én az Aranykor, november 24-én a Csodaszarvas, december 14-én A Nap születése című hangversenyek várják az érdeklődőket.

Az ősök ritmusait kutatva a zenéhez idén a tánc, a mozgás társul mint legelemibb önkifejezési mód. Minden koncerten pár perces performanszra is számíthat a közönség - mondta el Hámori Máté művészeti vezető.

A görög mondavilágot idéző Aranykor című koncerten Debussy Előjáték az Egy faun délutánjához, Sztravinszkij Orpheus és Sibelius Négy legenda című műve hangzik el Hámori Máté vezényletével, valamint életre kel Gergye Krisztián koreográfiája.

Novemberben nyugat-afrikai ütőhangszeres zene, Ligeti Zongoraverseny, Muszorgszkij Egy éj a kopár hegyen és Bartók Cantata profana című darabja szerepel műsoron Farkas Róbert vezényletével. Közreműködik a Sonus ütőegyüttes, Horváth István tenor, Alexandru Agache bariton, Markus Bellheim zongora és a Magyar Rádió Énekkara. Az ősmondát középpontba álló, a nap születéséről szóló decemberi koncerten Nielsen Héliosz nyitány, Milhaud A világ teremtése, valamint Ravel Daphnis és Chloé című szerzeménye szólal meg Moritz Gnann dirigálásával. 

A három koncertes Kodály-sorozatban szeptember 23-án a kórus- és kamaraművek kerülnek középpontba, többek között a Magyar rondó, a Kállai kettős eredeti dallamai, a Túrót eszik a cigány és az Esti dal is elhangzik a Nemzeti Énekkar, Haja Zsolt bariton, Eckhardt Gábor (zongora) és Szokolay Dongó Balázs (népi hangszerek) közreműködésével, vezényel Somos Csaba. A Módszer címet viseli a november 11-i koncert, amelyen az Epigrammák, a Concerto és a Nagyszalontai köszöntő is helyet kap. Az esten közreműködik a Nyíregyházi Cantemus Kórus és Lencsés Lajos (angolkürt), vezényel Dobszay-Meskó Ilona. Kodály kevésbé ismert, romantikusabb, humorosabb oldalát igyekszik bemutatni a Lukács című koncert december 2-án: a Romance Lyrique és a Nyári este mellett a Háry János szvit hangzik el Vámos Katalin (cselló) és Eckhardt Gábor (zongora) közreműködésével, vezényel Hámori Máté. A sorozat házigazdája Eckhardt Gábor.

A művészeti vezető elmondta, hogy az idei félévben a nonkonformista, lázadó Beethovent mutatják be az általános iskolás korosztálynak Roll over Beethoven címmel, a középiskolásokat pedig az Egy hét a Danubiával kezdeményezésük szólítja meg.

Október 10-én a CAFe Budapest felkérésére részt vesznek a zeneszerzőverseny koncertjén, december 20-án pedig Sarah Brightman koncertjén lépnek színpadra.