Az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták, a kétnapos rendezvényen 43 vállalati partner várja az érdeklődőket, akik a virtuális térben kapcsolatba léphetnek a kiállító partnerekkel, részt vehetnek interaktív előadásokon, workshopokon, fogadóórákon, és önéletrajzukkal jelentkezhetnek a nyitott pozíciókra. A korábbi évek állásbörzéihez képest újdonság, hogy az összes kiállító ajánlatát egy platformon érhetik el a résztvevők.
 
A külkereskedelmi karon szállítmányozás-logisztika, gazdálkodás, marketing, kommunikáció, illetve pénzügyi szolgáltató cégek, a kereskedelmi, vendéglátóipari és idegenforgalmi karon vezető hotelláncok, a turizmus-vendéglátás szektor képviselői, valamint kereskedelmi és szolgáltató cégek, a pénzügyi és számviteli karon pedig elsősorban adótanácsadó és könyvvizsgáló cégek, bankok, informatikai vállalkozások és szolgáltató központok várják szakmai gyakorlati helyekkel, részmunkaidős pozíciókkal és álláslehetőségekkel a hallgatókat, frissdiplomás pályakezdőket.
 
A kétnapos online rendezvénysorozaton karriertanácsadás is lesz.
 
Az állásbörzén öt civil szervezet is bemutatkozik, és az egyetem fenntarthatósági törekvéseinek megfelelően a diákok önkéntesként is csatlakozhatnak hozzájuk.
 
A BGE virtuális aulában az egyetem által kínált nemzetközi mobilitási lehetőségekkel, például az Erasmus+ programmal, vállalkozásfejlesztési programokkal, karrierszolgáltatásokkal, mesterképzésekkel, szakirányú továbbképzésekkel, doktori képzéssel, valamint a szakkollégiumokkal is meg lehet ismerkedni.