Figyeljünk kedvenceinkre a tűzijáték alatt!
A tűzijáték miatti óvintézkedésekre figyelmezteti a kutyatartókat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). 
Több száz település az idei Európai mobilitás héten
Minden eddiginél több, összesen 285 magyar település csatlakozott az idei Európai mobilitási héthez, amely szeptember 16-tól 22-ig tart, a rendezvény sorozat az Autómentes nappal zárul majd.
Országszerte ellenőrzik a tűzijátékokat
A tűzoltók országszerte ellenőrzik az augusztus 20-ai tűzijátékok előzetes tervét, telepítését, a biztonsági távolság betartását, az oltóvízforrások helyét és a menekülési útvonalak kijelölését.
Szigorúbbak az átjelentkezés feltételei az önkormányzati választáson
A választópolgár nem jelentkezhet át tetszőleges magyarországi településre, csak arra, ahol a választás kitűzése előtt 30 nappal már tartózkodási helyet létesített. 
Három napon át várják programokkal az érdeklődőket augusztus 20-án
Isten éltessen, Magyarország! szlogennel tartják meg a hagyományokhoz híven három napos rendezvénysorozatot az...
Elektronikus zenei pályázatot írt ki a Hangfoglaló Program
Első alkalommal írt ki pályázatot elektronikus zenei előadók és producerek számára a Nemzeti Kulturális Alap...
Nyomás alatt a szőlő felvásárlási ára
Önköltség alatti borszőlő-felvásárlási árakat hirdettek meg a felvásárlók a idei szüret elején, és a...
Többet adnak idén a felvásárlók az almáért
Augusztus 21-én beindulnak az almasűrítmény-előállító üzemek és kilogrammonként nettó 30 forint körüli...
A gyermekvédelmi hálózatot erősíti a nevelőszülői gyed
A gyermekvédelmi hálózat megerősítésének egyik fontos elemeként jövőre bevezetik a nevelőszülői gyedet.
Ingyenes tanszercsomagot kapnak rászoruló gyerekek
Több mint 30 ezer ingyenes tanszercsomagot kapnak a halmozottan hátrányos helyzetű családokban élő gyerekek...
Nincs türelmi idő a parlagfű kötelező irtására
Ettől az évtől megszűnt a földtulajdonosok és földbérlők kötelező parlagfűirtására vonatkozó türelmi...
Melegszik az idő az ünnepi hosszú hétvégén
Melegszik az idő a hosszú hétvégén. Augusztus 20-án néhol akár 34 fok is lehet. Emellett sok lesz a napsütés,...
Nagyboldogasszony ünnepe van ma
Ma ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária...
Díjat hoz létre a Pénzügyminisztérium
Évente kétmillió forinttal díjazza a Pénzügyminisztérium a pénzügyi tudatosság fejlesztésében kiemelkedő teljesítményt nyújtó iskolát, diákot, illetve tanára munkáját.
Egyházi épületek korszerűsítésére lehet pályázni
Egyházi épületek energetikai fejlesztésére lehet pályázni októbertől, a keretösszeg 10 milliárd forint.
Fémdarab lehet a párizsiban
Fémdarab lehet a Kaiser márkájú Arany Pulyka párizsiban - hívja fel a figyelmet Nemzeti...
Csökkent az üzemanyagok ára
A Mol Nyrt. csökkentette az üzemanyagok nagykereskedelmi árát pénteken, a 95-ös benzin literenkénti átlagárát...
Magyarország biztonsága a polgárőröknek is köszönhető
A polgárőröknek is köszönhető, hogy Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország: részt vesznek az...
Több mint 600 tonna búzaadományra számítanak
Eddig mintegy négyszáz tonna búza gyűlt össze Magyarországon a Magyarok Kenyere nevű Kárpát-medencei program keretében, amelyet a gazdák rászoruló gyermekek részére adományoztak; és a szervezők idén a 600 tonnát jelentősen meghaladó adományra számítanak - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke.
Jót tesz a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása
A nagycsaládosok számára július óta elérhető állami autóvásárlási támogatás jótékony hatással lehet...
Egyre több támogatást kapnak a családok az iskolakezdéshez
Egyre több támogatást és segítséget kapnak a családok az iskolakezdéshez.
A magyar fiatalok jelentik a családbarát ország jövőjét
A magyar fiatalok jelentik a családbarát ország, a családbarát magyar nemzet jövőjét és a fennmaradás...
Mérséklődik a kánikula
A hét második felében jellemzően 30 fok alatt alakulnak a maximumok. Emellett záporokra, zivatarokra is készülni...
Kötelező lesz a biztonsági kód az online vásárlásoknál
Az internetes vásárlásokkal elkövetett csalások megakadályozásáért szeptember 14-től kötelező lesz a biztonsági kód használata az online vásárlásoknál az Európai Unión belül.
Vizet osztanak, párakapukat működtetnek a hőségriasztás miatt
Vizet osztanak, párakapukat működtetnek, locsolják az utakat és több helyen közterületi vízcsapokat is...
Magyarok Kenyere - Összeöntötték a búzát a gazdák
Mintegy négyszáz tonna búza gyűlt össze eddig Magyarországon a Magyarok Kenyere nevű Kárpát-medencei program...
A hét elején látható a legjobban az augusztusi csillaghullás
Idén hétfőről keddre virradó éjszaka várható az augusztusi csillaghullás tetőpontja.
Teltház lesz a szállodákban az augusztus 20-i hosszú hétvégén
Megtelnek a szálláshelyek az államalapítás ünnepének négynapos hosszú hétvégéjén, a tavalyihoz képest...
Augusztus 15-ig váltható kedvezményes bérlet
Augusztus 15-ig még 10 százalékos kedvezménnyel vásárolható meg az Interrail vasúti bérlet globál és az egyországos típusa.
Emelkedik a gyógyászati segédeszközök támogatása
Tovább emelkedik a gyógyászati segédeszközök támogatása, jövőre már 73,8 milliárd forint áll...
Vízosztás a pályaudvarokon
Ingyen ad ásványvizet utasainak a MÁV-Start a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki állomásokon a...
Jelentősen többen igényeltek Diákhitelt, mint egy évvel korábban
Továbbra is nő a hallgatók hitelfelvételi hajlandósága a diákhitel konstrukciók rekordalacsony kamatozásának...
Kutyatartók figyelem! - Óvintézkedések az augusztus 20-i tűzijáték idejére
Az augusztus 20-i tűzijáték hatásai miatt szükséges óvintézkedésekre figyelmezteti a kutyatartókat a...
Országszerte emelkedhet a parlagfű pollenkoncentrációja
A következő napokban várhatóan országszerte emelkedni fog a parlagfű pollenkoncentrációja.
Egyre népszerűbb a családvédelmi akcióterv
Egyre népszerűbb a családvédelmi akcióterv, már 15 ezernél is többen igényelték valamelyik támogatási...
Nem lesz elérhető a hétvégén az útdíjfizetési rendszer
Karbantartás miatt nem lesz elérhető a hétvégén az útdíjfizetési rendszer. - tájékoztatta a Nemzeti...
Emelt fizetést kapnak a védőnők
Mintegy négyezer védőnő kap emelt fizetést a napokban - mondta az egészségügyért felelős államtitkár.
Újra járnak a vonatok Szeged és Kiskunfélegyháza között
Újra járnak a vonatok Szeged és Kiskunfélegyháza között, ám a menetrendszerű forgalom csak fokozatosan áll...
Bölcsődei támogatást kaphatnak a munkába álló szülők
Havi 40 ezer forint támogatást kaphatnak azok a munkába visszatérő szülők, akik gyermeküket a munkavégzés idejére családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el.
Nőtt a fizikai dolgozók órabére éves szinten
Idén a második negyedévben 1165 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos...
Országszerte várja a közönséget az OrgonaPont
Az ország 23 városában 31 koncerttel várja augusztusban a közönséget az OrgonaPont sorozat a Filharmónia...
Több millió forint értékű hamisított márkajelzésű ruhát foglaltak le
Hetven millió forintot meghaladó értékben több mint hatezer darab hamis márkajelzésű ruhát foglaltak le...
Változó felhőzet, több-kevesebb napsütés
Változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre készülhetünk, majd éjszaka átmenetileg erősen...
Augusztus végén érkeznek a szeptemberi családtámogatások
A gyermeket nevelő családok már augusztus végén megkapják a szeptemberben esedékes családtámogatásokat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Kötelező lesz a biztonsági kód az internetes vásárlásoknál, az ügyfeleknek is van teendője
Szeptember 14-től kötelező lesz a biztonsági kód használata az online vásárlásoknál az Európai Unión...
Magyar eljárás segíthet kimutatni a Lyme-kórt
Magyarok által kifejlesztett új eljárás segíthet kimutatni a Lyme-kórt.
Állatkertek éjszakája augusztus 30-án tizenhárom helyszínen
Változatos programokkal, látványetetésekkel és más rendkívüli látnivalókkal várják a közönséget...
Bántalmazta, majd hagyta meghalni áldozatát
A Bács-Kiskun megyei rendőrök halált okozó testi sértés miatt vettek őrizetbe egy 42 éves helvéciai lakost.
Már több ezer család igényelt autóvásárlási támogatást
A nagycsaládosok autóvásárlási támogatására július 1-je óta több mint nyolcezer igény érkezett.
Csütörtökön állapítják meg a jelöltté váláshoz szükséges ajánlások számát
Csütörtökön kell minden jegyzőnek és megyei főjegyzőnek megállapítania, hogy az önkormányzati választáson...
Ötvenmilliárdos útfelújítás indult a Magyar Falu Programban
A Magyar Falu Program keretében az idén országosan 50 milliárd forint értékben valósulhatnak meg teljes körű...
Augusztus 8-tól lehet benyújtani a választási kérelmeket
Bár Áder János köztársasági elnök már kitűzte a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek...
A héten több régióban is gyérítik a szúnyogokat
A Balatonnál és a Tisza-tónál folyatódnak a változékony időjárás miatt félbemaradt kezelések. A csornai...
Több mint 670 millió forint zöldségek nemesítésére
Stressztoleráns zöldségfajok nemesítésére nyert 673 millió forint vissza nem térítendő támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) Alapból a ZKI Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt., a Flóratom Kft. és a Neumann János Egyetem konzorciuma.
Életveszélyesen megsérült egy fiú, segítségnyújtás nélkül elhajtott a teherkocsis
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya büntetőeljárást folytatott egy 21 éves...
Adathalász bűnszövetség ellen emeltek vádat Kecskeméten
Vádat emeltek Zuschlag János és hét társa ellen tiltott adatszerzés miatt.
Novák Katalin: Népszerű a családvédelmi akcióterv
A kormány várakozásainak megfelel a július elsejével elindult családvédelmi akcióterv fogadtatása, a...
Sok napsütés várható a héten
A következő napokban sok lesz a napsütés, a hét első felében legfeljebb északon lehetnek zivatarok. Jellemzően...
Minden növényvédelmi gépnek túl kell esnie a műszaki felülvizsgálaton
A jövőben kötelező lesz a permetező gépek műszaki állapotának időszakos felülvizsgálata, a cél az, hogy három éven belül minden eszköz bekerüljön a nyilvántartásba, és átessen egyszer a felülvizsgálaton.
Viharos időben fokozódhatnak az allergiások tünetei
Viharos időben fokozódhatnak az allergiások tünetei, mert a szél felkeveri a pollenszemeket, amelyek...
A leginkább a községekben emelkedett az építési kedv
Egyelőre nincs jele kifulladásnak a hazai lakáspiacon, sőt az építési kedv újra élénkülni kezdett, miközben...
2020-tól a köznevelésben minden diák ingyen kap tankönyvet
Jövő szeptembertől a köznevelésben minden diák ingyen fogja kapni a tankönyveket - mondta az Emberi...
Hatezerrel több orvos dolgozik, mint 2010-ben
Folyamatosan nő a szakképzésből kikerülő orvosok száma, ma hatezerrel több orvos dolgozik, mint 2010-ben.
A mezőgazdaság fejlesztése kiemelten fontos a jövő szempontjából
Kiemelkedően fontos a mezőgazdaság fejlesztése, az azon munkálkodók erőfeszítései a nemzet jövőjét erősítik.
Több mint 150 zenész lép színpadra a kecskeméti Jazzfőváros fesztiválon
Több mint százötven zenész lép színpadra vasárnapig a negyedik kecskeméti Jazzfőváros fesztiválon - mondta...
A napokban kapják meg emelt bérüket az egészségügyi szakdolgozók
Rétvári Bence közölte, július 1-jével újabb 8 százalékkal emelkedtek az ápolói, szakdolgozói alapbérek; az...
Ma délutánig várja az ÁSZ a sajtótermékek hirdetési árjegyzékeit
Ma délutánig várja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azon sajtótermékek hirdetési árjegyzékeit, amelyek...
Nyári üzemmódban a lakosság fogyasztása
Megváltoznak a vásárlási szokások a nyáron: míg a kiemelt üdülőövezetekben a szabadsága ideje alatt az...
Hidegfront érkezik augusztus első hétvégéjén
Hidegfront érkezik augusztus első hétvégéjére, helyenként kiadós eső is várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
Már csak pár napig lehet felsőoktatási pótfelvételire jelentkezni
Augusztus 7-én éjfélig lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban meghirdetett, szeptemberben induló...
Árokba csapódott egy kocsi a 445-ösön
Letért az úttestről és árokba hajtott egy személykocsi a 445-ös út 2-es kilométerénél Kecskemét...
Egyre népszerűbb a tanulmányi költségeket finanszírozó Diákhitel2
Egy év alatt közel 34 százalékkal nőtt a tanulmányi költségek finanszírozására kialakított Diákhitel2...
Ittasság, gyorshajtás, biztonsági-öv – Több buszost és teherautóst büntettek meg
Több mint hatszáznyolcvan jogsértést állapítottak meg a rendőrök a buszok és teherautók egy héten át tartó...
Jelentős előrelépés a foglalkoztatás területén
Jelentős előrelépés történt a foglalkoztatás területén Magyarországon, 2010 óta mintegy 850 ezerrel többen dolgoznak – mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. 
Új tantárgyat vezethetnek be 2020-tól
Digitális kultúra néven várhatóan új tantárgy is bekerül angolszász mintára a hazai köznevelés...
Kétmilliárd forint értékben több mint 25 ezer eszköz kerül a kistelepülési rendelőkbe
Csaknem ezer EKG-készüléket és több mint háromszáz defibrillátort vásárolhatnak egyebek mellett a...
KSH: Ismét kétszámjegyű volt a keresetek emelkedése májusban
Májusban a bruttó és a nettó átlag keresetek 11,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az...
Márciusra halasztotta az azonnali fizetési rendszer bevezetését az MNB
Jövő év márciusára halasztotta a jegybank az azonnali fizetési rendszer bevezetését annak érdekében, hogy...
Új Édesszájú tolvajt fogtak
Tetten érték lopás közben a férfit.
Vonatpótlók járnak majd a Baja-Kiskunhalas-Kecskemét vonalon is
Térségünkben több vonalon is pótlóbuszok járnak majd a vonatok helyett.
Újabb pályázati felhívások a Magyar falu programban
Kilencmilliárd forint értékben újabb négy pályázati felhívást tesz közzé a kormány a Magyar falu programban...
Szeptember 14-ig lehet ajánlásokat tenni a nemzet háziorvosa díjra
Szeptember 14-ig lehet ajánlásokat küldeni A nemzet háziorvosa pályázatra - mondta el a projekt vezetője...
Hét nő és hét férfi ellen emeltek vádat Kristály miatt
Új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnszövetség tagjai, hét férfi és hét nő ellen emeltek vádat...
Továbbra is figyelmeztetések vannak érvényben térségünkben
Továbbra is országszerte első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben a felhőszakadás, valamint a zivatar veszélye miatt.
Változékony idő várható a héten
Változékony idő várható a héten, napsütésre, de záporokra, zivatarokra is készülni kell. A hétvégén egy...
A használt járművek piacát is felpörgeti a nagycsaládosok autótámogatása
A nagycsaládosok autótámogatása a használt járművek piacát is befolyásolja, ami a legfeljebb 1 éves, kétezer...
Jövőre húszmilliárd forint jut nyugdíjprémiumra
Az ellenzéki híresztelésekkel ellentétben a 2020-as költségvetésben az oktatásra és az egészségügyre is...
Másfél év alatt 500 milliárd forintos adócsökkentés valósul meg
A következő másfél évben 500 milliárd forintos adócsökkentés valósul meg, ami jelentősen könnyíteni fogja...
Október 13-án választunk új önkormányzatot
Október 13-ra tűzte ki az önkormányzati választásokat Áder János államfő. Az erről szóló nyilatkozatot pénteken tették közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján.
Letartóztatták az áruházi lövöldözőt
A Kecskeméti Járásbíróság pénteken egy hónapra elrendelte annak a 75 éves kecskeméti férfinek a...
Változik megyei közgyűlésünk létszáma ősszel
Hat megyei közgyűlés létszáma változik meg az őszi önkormányzati választás után: a Pest megyeié eggyel...
Letartóztatnák az áruházi lövöldözőt
Előre kitervelt emberölés kísérlete miatt indítványozta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség annak a 75 éves...
Több mint 150 zenész lép színpadra a Jazzfőváros fesztiválon
Négy nap alatt tíz ország több mint százötven zenésze lép színpadra az augusztus 1. és 4. között zajló...
Visszalépett a SZESE Győr
A SZESE Győr csapata csütörtökön bejelentette, hogy nem indul a férfi röplabda NB I következő idényében.
Több mint 16 milliárd forinttal megemelte az országos útfelújítási program keretét a kormány
A kormány 16,4 milliárd forinttal megemelte a Komplex Útfelújítási Program pénzügyi keretét, ezzel...
Újabb szolgáltatásokkal bővült a NAV az online ügyintézése
Magánszemélyeknek segít egyszerűen adószámot igényelni, illetve az adószámos tevékenységükkel kapcsolatos...
Lövés dördült egy kecskeméti áruházban
Emberölés kísérlete miatt indított eljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egy férfi ellen, aki...
Nyilvánosak a felsőoktatási ponthatárok
Nyilvánosságra hozták Budapesten szerda este a 2019. évi általános felsőoktatási felvételi ponthatárait,...
Biztonságos az aquaparkok, strandok döntő többsége
Országszerte 168 helyszínen 853 vízi élményeszköz üzemeltetési körülményeit ellenőrizték strandokon, fürdőkben, aquaparkokban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálaton, ezek kevesebb, mint tizedének használatát kellett ideiglenesen megtiltani a hiányos dokumentáció miatt.
Hétfőre elfogynak a Föld éves erőforrásai
Az idén július 29-ére esik a túlfogyasztás világnapja: a Global Footprint Network adatai szerint a Föld...
Idős férfit rabolt ki, alig fél nap alatt elkapták
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek egy helybélit, aki a gyanú szerint meg is akarta rúgni azt a 75 éves...
A gazdaságvédelmi akcióterv két újabb pontja lépett hatályba
A májusban bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv részeként két intézkedés is hatályba lépett szerdán. Az...
Már mintegy 14 ezer család vette igénybe a családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását
Eddig közel 14 ezer család vette igénybe a családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását, az első hetek...
A gazdasági növekedésnek köszönhető a rekordösszegű útdíj
A gazdasági növekedésnek és a nagyobb belföldi valamint tranzitforgalomnak köszönhető az idei első fél évben befolyt rekordösszegű útdíj – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. igazgatója kedden az M1 és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában.
A hét végére a magtárakba kerülhet a búza
Bár minőségben vegyes a kép, termésátlagban a korábbi várakozásokhoz képest jobbat hoznak a kalászos...
Egyre többet utazunk külföldön és belföldön is
A korábbi évekhez hasonlóan tovább nőtt a magyarok bel-, és külföldi utazásainak száma és a külföldről...
Folytatódik a szúnyogirtás
Ezen a héten a Szigetközben, Komárom, Baja, Mohács térségében, kilenc budapesti kerületben, valamint Szolnokon...
Ugrani készülő öngyilkosjelöltet rántottak vissza a rendőrök
A szolgálatot teljesítő járőrök is segítette egy férfi életének megmentésében Kecskeméten a hétvégén.
Több vonat menetrendje is változik, néhány szakszon vonatpótlók járnak
Több vonat menetrendje módosult pályafelújítás vagy pályakarbantartás miatt – közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.
Marad a kánikula a héten
A hidegfront után ismét melegszik az idő a következő napokban. Sok lesz a napsütés, helyenként lehetnek csak...
Fokozott rendőrségi ellenőrzések hétfőtől az utakon
Hétfőtől vasárnapig tehergépkocsikat és buszokat ellenőriznek a rendőrök az ország közútjain.
Már több mint 12 ezer család vette igénybe a családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását
Július elseje óta – a Magyar Államkincstár adatai szerint – már 12 ezernél is több család igényelte a...
Családbarát fordulat Magyarországon
A magyar kormány családbarát fordulatot szeretne végrehajtani Magyarországon és a Kárpát-medence...
Élénkül az érdeklődés a falusi csok iránt
Élénkül az érdeklődés a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) iránt, a legkedveltebb helyeken fővárosi árak jellemzők.
Több forrás jut jövőre a családokra, az egészségügyre és az oktatásra is
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felügyelete alá tartozó területek mindegyikére több forrás jut...
Biciklitolvajt kaptak el a rendőrök
Áruház elől lopott el egy lezáratlan biciklit.
Milliárdos csalás miatt vádat emeltek Kecskeméten
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és pénzmosás miatt vádat emeltek egy...
Sok lesz a napsütés hétvégén
A hétvégén sok lesz a napsütés és tovább melegszik az idő, vasárnap néhol akár 34 fok is lehet - derül ki...
Gulyás: Már 2400-an igényeltek babaváró támogatást
A hónap közepéig, július 15-ig 2400-an igényeltek babaváró támogatást – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Beszélt arról is, hogy a jobboldaliak többsége megszavazta Ursula von der Leyent, a baloldaliak többsége elutasította, így a jobbközép és a jobboldal támogatásával lett az Európai Bizottság elnöke.
A zöldszüret sok új telepítést érint
A legnagyobb területen az elmúlt évek szőlőtelepítéseinek legnépszerűbb fajtáját, a biancát áldozták be a...
Tolvajt fogtak a rendőrök
Öt személyt fogtak el a rendőrök szerdán a térségben, és további ötöt állítottak elő. Hárman...
Már 470 elektromos töltőállomást helyeztek üzembe Magyarországon
Folyamatosan bővül az elektromos töltőállomások száma Magyarországon, a Magyar Energetikai és...
Négyéves az M4 Sport
Ma lesz négy éve, hogy elindult a közszolgálati média sportcsatornája, az M4 Sport, amelynek születésnapja...
Színes programkínálattal jön a Strandok éjszakája
Több mint negyven fürdő vesz részt a Strandok éjszakáján.
Ötmilliárd jut idén szociális tüzelőanyagra
Ötmilliárd forintot biztosít idén a kormány a szociális célú tüzelőanyag-programra – mondta el a...
Utcabelijét fosztott ki egy kunszentmiklósi nő
A kunszentmiklósi rendőrök őrizetbe vették azt a nőt, aki a gyanú szerint egy idős helybéli férfi házába...
Turbó körforgalmak épülnek az M5-ös autópálya és az 54-es főút találkozásánál
Még júliusban kezdődik az M5-ös autópálya és az 54-es főút csomópontjainak átépítése. A munkálatok...
Tovább csökkentek a lakossági fogyasztók rezsiköltségei
Egy kétkeresős háztartás villamos energia- és földgázköltsége az átlagos jövedelmükhöz képest a korábbi...
Összesen 80 milliárd forintos adócsökkentést hoz a jövő év
Összességében 80 milliárd forintos adócsökkentést hoz, hogy az Országgyűlés pénteken elfogadta a 2020-as központi költségvetést, valamint a jövő évi adóváltozásokat – nyilatkozta a Magyar Nemzet szombati számában Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Új ügyvezető igazgató került a Mercedes-Benz Hungária élére
Reinhard Münster vette át a Mercedes-Benz Hungária Kft. vezetését hétfőtől – közölte a cég az MTI-vel.
Kezdődik a Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten
Számos hangverseny, kiállítás, filmvetítés, táncszínházi előadás, bábopera és térzene is várja az...
Szeptemberben több helyszínen is látható lesz a Fonó Zenekar Atyai ág című produkciója
Szeptemberben több helyszínen is látható lesz az Atyai ág című színpadi produkció a Fonó Zenekar és...
Melegszik az idő a héten
A következő napokban fokozatosan melegszik az idő, a hétvégén már 33 fok is lehet. Emellett sok lesz a...
A melegedés miatt több az allergiás megbetegedések száma
A globális felmelegedés miatt több az allergiás megbetegedések száma egy friss, globális felmérés szerint – mondta Mezei Györgyi allergológus a minap az M1 Ma reggel adásában.
Varga Mihály: A családokról és a gazdasági eredmények megvédéséről szól a 2020-as költségvetés
A 2020-as költségvetés elfogadása azt mutatja, hogy az országgyűlési képviselők döntő többsége egyetért a...
Már kétezer-ötszázan éltek a jelzáloghitel elengedésének lehetőségével
Két hét alatt kétezer-ötszázan éltek a családvédelmi akciótervben kibővített jelzáloghitel-elengedés...
Orbán Viktor: A kormány érvényt szerzett a magyar emberek akaratának
A kormány sikerrel szerzett érvényt Brüsszelben az európai parlamenti (EP-) választáson kinyilvánított magyar...
Felfelé javította a magyar gazdaság prognózisát az EU bizottsága
Az Európai Bizottság friss előrejelzése a realitások talaján áll, megtörtént az, ami még soha, az EU...
Novák Katalin: Egy ország akkor lehet sikeres, ha a munkahelyek támogatják a családokat
Egy ország akkor lehet sikeres, ha a munkahelyeken támogatják a családalapítást, a családi életet, és ha ezzel párhuzamosan a család is támogatja a munkában kiteljesedést – mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Családbarát munkahely pályázat csütörtöki díjátadó ünnepségén, amelyet az egyik nyertes, a Közbeszerzési Hatóság székházában tartottak.
Marad a szokásosnál hűvösebb idő a hétvégén is
A hétvégén is marad az ilyenkor megszokottnál hűvösebb idő, többfelé csak 20 fok körül alakulnak a...
Már majdnem ezer babaváró támogatás iránti kérelmet rögzített az államkincstár
A Magyar Államkincstár már majdnem ezer, a bankok által továbbított babaváró támogatás iránti kérelmet...
Megdőlt a hidegrekord
Szerdára virradó éjjel megdőlt az országos minimumhőmérsékleti rekord – közölte az Országos Meteorológiai...
A magyar gazdaság az uniós átlag fölött teljesít, a kritikák politikai jellegűek
Megalapozatlan állítások vannak az Európai Unió Magyarországra vonatkozó ajánlásaiban, és sajnálatos, hogy...
Szerdán mindenhol kisüt a nap
Szerdán mindenhol kisüt a nap, és gomolyfelhők alakulnak ki. A déli órákban az ország északkeleti harmadában helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Az élénk északi, északnyugati szél napközben a Dunántúlon és a főváros térségében időnként megerősödik. 
A családvédelmi akcióterv minden elemére lesz elég forrás
A családvédelmi akcióterv minden elemére annyi pénzt szánnak, amennyi szükséges, a költségvetési keret...
Hamarosan kezdődik a parlagfű-szezon
A súlyos allergiás reakciókat okozó gyomnövény virágzása előtt egy hétig figyelemfelhívó: parlagfű-mentes...
Sokkal több diák dolgozik nyáron
Elkezdődött a vakáció, indul a diákmunka-szezon. A nyári szünidőben sok tanuló vállal rövidebb-hosszabb...
Változékony, hűvösebb idő várható a héten
Változékony, sokszor szeles, az elmúlt napok kánikulájához képest hűvösebb idő várható a héten. A...
Még pár napig újabb milliókra pályázhatnak a kis és közepes sportegyesületek
Újabb 200 millió forintra pályázhatnak július 15-ig a kis és közepes sportegyesületek a Hiszek Benned! Sport Program II. alprogramjának keretében.
Több száz fejlesztés indul a Magyar falu programban
Több szász fejlesztés indul el 13 milliárd forintból országszerte az ötezer lélekszám alatti településeken a...
Vegyél számba – új kampány indult
Évente átlagosan hat kilogramm zöldséget és gyümölcsöt dob ki egy ember Magyarországon – közölte a Nemzeti...
Varga Mihály: Támogatja a munkaerő országon belüli mozgását a kormány
A magyar gazdaság 2013 óta töretlen fejlődésével párhuzamosan erősödik a szakképzett munkaerő iránti...
Kánikula és az extrém UV-sugárzás miatt is figyelmeztetnek
Szombatra az extrém UV-B-sugárzás és néhány megyére a hőség miatt is figyelmeztetést adott ki az Országos...
2019. augusztus 19. hétfő, Huba napja
Élő adás
Nézze élőben a Magyar Televízió csatornáit, vagy hallgassa kedvenc rádió csatornáját!
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nézem meg